Formatervezők a Nemzetközi Kerámia Stúdióban

 

Egyszerre csak tízen!

Formatervezők a Nemzetközi Kerámia Stúdióban

 

A Covid szabályozások enyhítésének köszönhetően a Soproni Egyetem hallgatói elsőként kaptak lehetőséget, hogy a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban gyakorlati képzés keretein belül valósíthassák meg terveiket – Igen! Végre nem virtuálisan, hanem valódi gipsszel, valódi agyaggal, valódi kemencékben mestereikkel közvetlenül konzultálva! Hosszú időt követően hallgatóink is itt találkozhattak először élőben egymással, a annak ellenére, hogy csak felváltva és csak létszámkorláttal tudtunk dolgozni, mindenki elsajátította az öntőmintakészítés és a porcelánöntési technikákat.

 

A téma a TEST-TÉR-JEL, azaz az emberi testhez formai és alaki kötéssel kapcsolódó porcelán ékszer elkészítése volt. Az egyedi és az anatómiai sajtosságokat összegző formai rend megismerése, ennek a mérettartománynak a tanulmányozása volt a feladatuk: ruházat és ergonómia = confectio (elkészítés) < con- (össze) + facio (készít) kihívásai és a porcelán anyagának keménysége, törékenysége nagyon fontos és jellemző tervezői látásmódot és tanulságokat hozott a vizsgálódásuk előterébe.

 

A kéz tanulmányozása és az alapos ismerete fókuszpont minden formatervező hallgatónál, mivel számos eszközt, berendezést és olyan használati tárgyat tervezünk, amelyet a kéz méretezése és mozgástartománya határoz meg (szerszámok, billentyűzet, kávéscsészék, tisztálkodási eszközök, konyhai készülékek, autó műszerfal...stb.).

 

Az ékszer mint, az emberi testet kiemelő, annak a szépségét aláhúzó formai jelenség volt az elsődleges tervezői szempont. Az ember kezének, ennek a csodálatos, feszes, puha, élő, mozgó alakzatnak feszülő porcelán – mely viszont kemény és hófehér, mozdulatlan és határozott – a drámaisága, konfliktusa és összhangzata jelentette a sikeres megoldásokat a jó designt. A kecskeméti kerámiastúdió technológia lehetőségei, égetőkemencéi és az anyag törvényszerűségei is alakítják és élesítik is a leendő formatervezőink értékítéletét, formai „szókincsét”.

 

Oktatók:

Kuzsel Gabriella

Üveges Péter

Polyák János